ez a Rédió Sekk nagyon elvaxolt valamit: reggeli indulás 111003
szazsoketharmadaharomharmadert:
szazsoketharmadaharomharmadert:
szazsoketharmadaharomharmadert:
iskolába menet, említettem nekik, hogy a tumblr-en minden reggel megírom az indulást. A kicsinek tetszett, a nagy viszont mérges lett és azt mondta, hogy a kicsiről írhatok, de ő már nagy és róla nem írhatok. Azért nem fogom őt kihagyni ezek után, nélküle nem lenne igazi ez a sorozat
Ha nem akarod, hogy 13 évesen bosszúból elköltözzenek otthonról, akkor nagyon hamar törlöd az összes róluk szóló posztot és fotót visszamenőleg. Tök jogos a kiakadásuk, hogy az engedélyük nélkül mutogatod őket (a többesszámot megelőlegezem a kisebbiknek is, 1-2 év múlva ő is morci lesz emiatt, figyeld meg).
ugye tudod, hogy én nem egy liberális elveket valló szülő vagyok??? szóval eszem ágában sincs törölni a posztokat (kép ennek a sorozatnak a kapcsán csak 1-szer volt). ez legalább annyira rólam szól, mint róluk. illetve alapvetően a családunkról szól. nem gondolom, hogy mindaz, amit itt róluk/rólunk írok, bármikor is hátrányukra válna. nem beszélve arról, hogy ezek a történetek akár tanulságot is hordozhatnak némelyek számára, illetve a gyerekvállalás előtt állóknak még akár kifejezetten érdekesek is lehetnek.
és amúgy nem félek, hogy haragból elköltöznek bármikor is.Nem tudom milyen liberalizmusról beszélsz, én egyszerűen csak sugallni akartam, hogy a gyerekeidről bármennyit posztolgatni (főleg fotókkal) még rosszabb ötletnek tűnik, mint a The National zenekarról naponta.
én ezt nem így gondolom. de szíved joga így érezni. te a rajzaidra vagy büszke (joggal) azt posztolod időnként. én a családomra/gyerekeimre, és azt posztolom néha. ennyi, nem több. mitől kellene félnem emiatt?
Hát nézd, egy biztos: én még nem láttam rajzot megsértődni, mert kiposztolták.
Notes
-
halottkemajokem reblogged this from szazsoketharmadaharomharmadert and added:
szopjatoklemind, jelentkezz
-
szazsoketharmadaharomharmadert reblogged this from izmaelita and added:
valahol jogosak a felvetéseid. tényleg volt 1-2 fürdőruhás, de lapvetően nem jellemző. és azt már a családi flickr...
-
izmaelita reblogged this from szazsoketharmadaharomharmadert and added:
csak ennyit tennék még hozzá halkan: úgy rémlik voltak fürdőruhás képek...róluk.. te azt...
-
pornecziz liked this
-
egyszavak reblogged this from greedo and added:
!!!4!!!gyerekes vok, cya becsületes ittapirosban hisztek-e
-
greedo reblogged this from szazsoketharmadaharomharmadert and added:
várjuk a 3 gyermekes kisfero AUTENTIKUS hozzászólását “miért nincs a tumblren fotóalbum a fiaimról?” jeligére
-
kavics reblogged this from sporttars and added:
Az ugye meg van, hogy a gyerek KÉRI, hogy ne tegye!
-
sporttars reblogged this from szazsoketharmadaharomharmadert and added:
vitában most kurvára Szazsó pártján vagyok, és...azért, mert én is posztolok fotókat
-
kisagyszony liked this
-
szazsoketharmadaharomharmadert posted this